Translate

2013. február 5., kedd

32.Fejezet

"Bowling"

/Ashley szemszöge/
A világ legédesebb szuszogó fiújával szemben csodálatos érzés ébredni.
(Egyszer majd próbáljátok ki a saját legédesebb szuszogó fiútokkal.) Kezem végigsimítottam Zayn kissé borostás arcán majd egy lágy puszit nyomtam rá és felültem az ágy szélén. Épp ki akartam kelni mikor Zayn visszahúzott az ágyba és magára rántott majd ajkaink összetapadtak.
-Jó reggelt szerelmem.-mondtam neki.
-Neked is.-mondta majd még egyszer magához húzott.-Hová mész?-kérdezte.
-Zuhanyozni.
-Segítek.-mondta egy kacér mosoly kíséretében.
-Zayn nem lehet mert nincs rá időnk. Szóval vagy együtt ,de tényleg zuhanyzás vagy külön-külön.-vázoltam fel a helyzetet.
-Együtt a tényleg zuhanyzás.-mondta majd kipattant az ágyból a hátára vett ekkor kicsit felsikítottam és bevitt a fürdőbe.  Ahhoz képest ,hogy egyszerre zuhanyoztunk egész hamar végeztünk. Gyorsan magamra kaptam egy zöldes ujjatlan felsőt és egy kékes cicanacit. A hajam megpróbáltam amennyire csak lehet kivasalni és nagyjából sikerült is feltettem pár ilyen gumis fekete és fehér karkötőt nem tudom mi a neve őszintén szólva fogalmam sincs még csak ötletem se ,hogy hogyan hívják az ilyen karkötőket na mind egy... Lementem a konyhába és gyorsan bekaptam egy melegszendvicset amit Zayn dobott össze ugyanis Kelly Harrynél van így nem tudott nekünk kaját csinálni. Még Zayn felöltözött én a Tv-t néztem. Pont volt elég időm ,hogy végignézzem a pankrációt mire Zayn visszaér. 
-Mehetünk.-mondta aztán elindult felvenni a cipőjét és a kabátját.
-Rendben.-helyeseltem majd kinyomtam a Tv-t és én is felvettem a cipőm és a kabátom. Beültünk a Range Rover-be és elmentünk a bowling pályára.

Mikor bementünk már mindenki ott volt. Danielle, Eleanor, Kelly, Louis, Harry, Liam csak Niall hiányzott mivel ő otthon van ha jól tudom és még két napot otthon is lesz.
-Sziasztok.-integettem mosolyogva a többieknek.
-Na végre ,hogy itt vagytok mindenki titeket várt.-mondta Louis majd elkezdett minket tolni oda ahol a cipőt lehet kérni ,hogy kérjük már ki végre mert ő már játszani akar. Kikértük a cipőket aztán pedig magunkra erőszakoltuk őket.
-Szóval lányok a fiúk ellen?-kérdezte Hazza.
-Benne vagyok így is-úgyis mi nyerünk.-nyújtotta a nyelvét Harryre.
-Daniellenek igaza van. Semmi esélyetek.-mutogatott a fiúkra Kelly.
-Ezzel eldőlt lányok a fiúk ellen.-csapta össze tenyerét Liam. Már a játék elején Harry bebizonyította ,hogy igen is ő az igazi Harry Edward Styles azzal ,hogy a mellkasához rakott két narancssárga bowling golyót, de legalább a sapkájának a színéhez ment.
Nagyon jól elvoltunk csak úgy gurítottuk ott a bowling golyókat. Kiderült ,hogy Liam és Danielle nagyon ügyesen játszanak úgyhogy mind a két csapatban ők voltak a befutók. Az első kört mi lányok nyertük. Habár nem csoda mikor Harry is eléggé elszórakozott meg Louis is aztán meg mikor vesztettek itt hisztiztek ,hogy biztos csaltunk meg ,hogy ez nem ér... Olyanok voltak mint két öt éves gyerek. De mit várjak tőlük most őszintén?... Az első meccs után leültünk enni. Rendeltünk pár pizzát.
-Hogy tudtak minket leverni a lányok?-fogta Louis a fejét.
-Úgy ,hogy nem baromkodni hanem figyelni kellett volna.-ütötte fejbe Zayn Lout.
-De hát mi figyeltünk.-háborodott fel Harry.
-Ja, figyeltetek sőt mindenre figyeltetek csak arra nem amire kellett volna...-rázta a fejét Liam.
-A lányok legalább a cél érdekében mindent megtettek és tessék le is vertek minket érted négy lány levert minket a One Direction tagjait...-bukott ki kicsit jobban Zayn is. Mi a lányokkal már csak nevettünk azon ,hogy szegénykék mennyire kiakadtak.
-Tudod Zayn attól mert van csinos pofikád és jó hangod még nem fogsz jól bowlingozni.-világosította fel Eleanor.
-Így van szóval tessék visszaszállni a földre még mielőtt elfogy az oxigén.-utasította őket Kelly.
-Lenne egy visszavágó tuti mi nyernénk.-morogta Louis.
-Há Louis azért ilyen nagyokat nem illik hazudni.-kacsintottam rá.
-Ez nem hazugság!-kelt a védelmére Harry.-Még egyszer még csak véletlenül ,se tudnátok leverni minket.
-Fogadunk Styles?-álltam fel a székről.
-Fogadunk.-mondta Haz majd ő is felállt.
-Ha mi lányok nyerünk akkor boxerben kell aláírást osztogatnod az egyik plazában.
-Harry ez nem jó ötlet.-hívta fel a figyelmét Liam.
-Szerintem se... Ne fogadd el.-mondta Zayn.
-Nekünk végünk.-tűnt el az asztal alá Louis.
-Benne vagyok. De ha mi nyerünk akkor te elmész és rúdtáncot fogsz tanulni majd előadod nekünk.-mikor ezt kimondta köpni nyelni nem tudtam ,de az előbb is nagy fölénnyel nyertünk most is meg lesz.
-Aj én a helyedben nemet mondanék.-mondta Kelly.
-Én se mennék bele az biztos.-jelentette ki El.
-Ilyenkor sajnállak ,hogy makacs vagy.-bökte ki az igazságot Dani.
-Oké.-mondtam majd Harryvel kezet ráztunk. Eléggé kemény és szoros meccs volt. Hazza és én is megpróbáltuk a lehető legtöbbet bele adni. Szerintem ő minden bizalmát és reményét Liambe én pedig Daniellebe vetettem. A játék végén döntetlen lett az állás.
-Srácok ugye tudjátok ,hogy ez mit jelent?-jött oda Zayn majd karjait az én és a Harry vállára tette.
-Kérlek mond ,hogy nem.-fordítottam fejem Zayn felé.
-Sajna ,de.-ugrott oda Eleanor.
-De én nem akarok boxerben kimerészkedni a Directionerek elé.
-Én se akarom, hogy eléjük menj.-biggyesztette lefelé ajkait Kell majd átölelte Harryt.
-Én viszont nagyon is akarom ,hogy Aj rúdtáncoljon szóval hajrá édesem.-nyomott egy csókot Zayn az ajkaimra.
-Ezekre én is kíváncsi leszek.-nevetett fel Liam Daniellel az oldalán. Még játszottunk egy párok a párok ellen mecset ami közben Zaynnek fényképezhetnékje volt és ez lett az eredmény.
Amúgy elég ügyesek voltunk mivel mi lettünk a másodikok Zaynnel a Payzer csapat után. De ki hitte volna mikor összerakták a két legjobb játékost. Még egy ideig szórakoztunk a pályán és csak úgy szórakozásból gurítottuk a golyókat. Volt olyan mikor egyet se találtunk el ,de olyan is mikor mind a tíz bábu eldőlt. A legjobban Liam szórakozott amit Danielle volt aranyos és fel is vett. Ma ilyen pillanat megörökítős kedvében volt mindenki...
 Aztán Liamnek nem sikerült csak egy bábut eltalálnia háttal ,de már ez is teljesítmény. Szerintem Dani valahol gondolta ,hogy nem fog neki sikerülni és ezért kapcsolta ki a felvételt.

A bowlingozás után még beültünk a moziba megnézni egy filmet. Egészen délután ötig a srácokkal voltunk utána pedig siettünk haza Zaynnel mivel meghívtak minket valami sztárpáros műsorba ahol ilyen dolgokat kell tudni a másikról és minden nap be kell majd mennünk, hogy felvegyék a következő nap leadásra kerülő részt. És az első nap az most lesz.

Mikor hazaértünk én gyorsan elmentem lezuhanyozni addig pedig Zayn elővette a cuccát és felnézett Twitterre. Utána cseréltünk először felnéztem Twitterre utána pedig törölközőben álltam a szekrényem előtt gondolkodós pozícióban.
-Mit csinálsz itt már vagy tíz perce?-jött mögém Zayn majd puszit nyomott a nyakamra.
-Próbálom eldönteni ,hogy mégis mit vegyek fel ,de nem könnyű.
-Ismerem az érzést.-szavait nagy sóhajtás követte.
-Ó tényleg?-fordultam felé.
-Igen képzeld el a fiúk is szoktak a szekrény előtt állni.
-Szerintem inkább csak egy bizonyos Zayn Jawadd Malik nevezetű fiatalember szokott.-mosolyogtam rá.
-Meglehet.-mondta majd félreállított és elkezdett kutakodni a szekrényemben.
-Én zöldben leszek. Legyél te is zöldben.-mondta majd a kezembe nyomott egy zöld színű ujjatlan ing szerűséget és egy fekete nacit.-Ez tökéletes lesz.-mondta majd puszit adott a számra.
-Köszönöm!-kiabáltam utána mikor már szinte kint volt a szobából. Gyorsan magamra kaptam a ruhákat majd feltettem egy kevés sminket és behullámosítottam a hajam. Mikor mindennel kész lettem elégedetten néztem a tükörbe.
-Brooke eltörpül mellettem.-mondtam majd kissé felnevettem. Ez egy ilyen délutáni önbizalomlöketnek megfelelt. Zaynnel összeszedtünk pár cuccot és már indultunk is a forgatás helyszínére.

A műsor elég jól ment. Még nem mi voltunk a legjobbak ,de annyi pontot össze tudtunk szedni ,hogy a műsorból ne essünk ki. a jelenlegi állás szerint negyedikek vagyunk. Sok fajta jó kis feladat volt és Zaynnel elég sokat nevettünk. Voltak párok akik több mindent tudtak a másikról ,de a mi négy hónapunkkal nem csoda ,hogy voltak párok akik többet tudtak a másikról. Azt is megkérdeztük a rendezőktől ,hogy miért nem Elounort vagy Payzert hívták mivel ők már régebb óta együtt vannak erre ők csak annyit feleltek ,hogy "Az emberek Zashleyt akarnak" hát oké. Végül is legalább többet vagyok Zaynnel és szórakozunk is egy kicsit.

Este Zaynnél telepedtünk le. Úgyhogy az ő pihe-puha ágyában hajtottuk álomra a fejünket. Előtte viszont megnéztünk pár Family Guy-t és South Parkot. Szerintem én hamarabb bealudtam ,de az már nem zavar ha Zayn néz mikor elakarok aludni vagy alszok viszont ha más bámul közben az zavar...
Minirigó x

2 megjegyzés:

  1. annyira de annyiraaa jóóóó!!! siess a kövivel! *-* én imádom! <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Holnap lehet ,de holnapután biztosan rakok új részt ;)

      Törlés