"Tündérlak"
/Ashely szemszöge/
Kissé kómás fejjel kikecmeregtem az ágyból és egy apró puszit nyomtam Zayn borostás arcára. Lezuhanyoztam közben pedig eszembe jutottak a tegnapi történések és akaratlanul is elnevettem magam. Elzártam a csapot, magamra terítettem a törölközőt és a mosdókagylóra támaszkodtam. Felnéztem a tükörbe és nem is volt akkora a gond mint gondoltam. A hajam viszonylag tűrhetően állt és a szemeim alatt se voltak ott a kis karikák. Oké bevallom kis mennyiségben meglehetett őket találni, de nagyon kicsiben... Megmostam az arcom és a fogam majd magamra kaptam egy fehér toppot és egy melegítőnacit. Levándoroltam a konyhába ahol úgy döntöttem megcsillogtatom főzőtehetségem és csinálok pár bundás kenyeret hozzá pedig egy kis teát. Összevágtam a zöldségeket a teába beletettem a citromlevet és a cukrot. Bekapcsoltam a rádiót és hozzáláttam a kenyerek elkészítéséhez. Az utolsó két kenyeret csináltam mikor hallottam, hogy valaki levánszorog a lépcsőn és leül a pultnál lévő bárszékre. Kiszedtem az utolsó bundás kenyeret is majd elindultam Zaynhez akinek a kezeibe volt temetve az arca. Jobb kezem átvezettem a vállán és egy apró puszit nyomtam a feje tetejére.
-Kérsz reggelit?-tettem fel a legegyszerűbb kérdést.
-Ühüm-morogta a tenyerébe én pedig kivittem az ebédlőbe a tányér kajáját.
-Gyere!-kiabáltam neki miközben letettem a popsim egy székre. Mikor már ő is tiszteletét tette az asztalnál elkezdtük betakarítani a kaját amiből mint később kiderült elég sok lett.
-Meddig is leszel itthon?-érdeklődött.
-Két hétig szabad vagyok-mosolyogtam rá.
-Akkor kihasználjuk azt a két hetet-kacsintott.
-Remélem is-olyan jó, hogy a suliban most minden így összejött. Ezen a héten valami műszaki probléma miatt az egész diákság egy hét pihenőt kapott, jövőhéten meg az osztályunk tanárainak a fele nem lesz suliban ki milyen ok miatt. És mivel úgyis csak helyettesítések és lyukasórák lennének az igazgató inkább be se rendel minket. Reggeli közben még minden dologról szót ejtettünk ami eszünkbe jutott. Ameddig én elmosogattam Zayn felöltözött.
-Te így jössz?-vont védelmező karjaiba hátulról.
-Mivel a jövendőbeli húgom szobáját megyünk berendezni nem pedig egy divatbemutatóra-forgattam meg a szemeim.
-Ez igaz-helyeselt aztán sietősen vette a lépteit az emelet felé.
-Hová ilyen sietősen?-vontam fel a szemöldököm.
-Átöltözök-nevetett mire én is csatlakoztam. Kivételesen Zaynre nem kellett sokáig várni így hamar eltudtunk indulni apáékhoz, hogy elvégezzük az utolsó simításokat is a babaszobán.
Mivel anyáék nem voltak otthon így nekem kellett beengednem magunkat. Mikor benyitottam rögtön előtörtek a régi érzések. Kicsit hiányoztak azok a napok mikor Kellyvel együtt betoppantunk az ajtón és örömmel fogadtuk, hogy miénk az egész ház és azt csinálunk amit akarunk. Vagy, hogy a legjobb barátnőm csak pár szökdécselésre van tőlem és akármikor betudok állítani hozzájuk aztán miután becsengettem Kell egy ezerwattos mosollyal áll az ajtóba és a nyakamba veti magát. Igen általában ilyen volt a reakciója. Zayn felhozta apa szerszámos ládáját a pincéből és neki is kezdtünk a bútorok összerakásának.
-Zayn te először rakd fel a zuhanyzóba az ülőkét én addig kicsomagolom a babaágy részeit vagy mik ezek és elkezdem összerakni-mutogattam a babaágydobozokra.
-Óhh a régi szép emlékek...-ábrándozott.-Nem hittem volna, hogy egyszer ilyen okok miatt kell új ülőkét felszerelnem-nevetett fel.
-Hidd el én se-csatlakoztam. Minden részét kipakoltam az ágynak, de a kép sehogy sem állt össze akárhogy is néztem a leírást és a részeit... Pár perc múlva ismét megjelent az én kis hülyém és értetlenül nézett rám.
-Na mi van? Mégse csinálod?-fürkészett a tekintetével.
-Úgy nézek én ki mint aki csinálja?-förmedtem rá.
-Hát nem. De nem azt mondtad, hogy csinálod?
-De igen csak akkor még nem gondoltam, hogy ez ilyen nehéz-forgattam a szemeim.
-Ezért van a férfi a háznál. Na engedj ide.
-Na erre kíváncsi leszek.
-Mibe, hogy megcsinálom?
-Oké akkor ha megcsinálod két hétig minden házimunkát én csinálok. Mindent neked még a kisujjad se kell megmozdítanod. De ha nem csinálod meg akkor tiéd az összes házimunka két hétig.
-Benne vagyok-mondta majd kezet ráztunk. Még Zayn a babaággyal szórakozott én felraktam a függönyt a karnisra utána pedig összeraktam a kis szekrényt. Már fél órája figyeltem ahogy Zayn a babaággyal szórakozik és semmire sem jut.
-Meddig próbálkozol még?-érdeklődtem.
-Addig amíg nem sikerül-jelentette ki.
-Ajjj... Add már fel. Már egy órája próbálod összerakni ezt a valamit hívjunk segítséget.
-Minek kellett ilyen bonyolult babaágyat venni?-mérgelődött.
-Nem tehetek róla. Olyan tündérmesébe illő volt az egész. Sőt tiszta olyan mintha egy tündérlak lenne, egyszerűen imádom. Na, de térjünk vissza a tárgyra. Ha nem csinálod meg nem lesz semmi gond. Nem kell neked csinálnod a házimunkát csak hagyd mér ezt a hülye ágyat... Nem akarom egész nap ezzel tölteni az időt.
-Jó feladom! Hívjuk Louisékat-egyezett bele. Felhívtuk Louit és szerencsére mind a heten egy helyen voltak így nem volt szükség arra, hogy mindenkit külön-külön hívjunk fel azzal, hogy nem tudunk összerakni egy babaágyat. Fél óra elég volt nekik és már itt is voltak. Ebben a harminc percben mi pedig összeraktuk a pelenkázót. Hallottam, hogy csengetnek szóval lementem kinyitni az ajtót és Harry vigyorgó fejével találtam szemben magam. Engem földre taszítva robbantak be a házba aztán fel az emeletre.
-Helló ezer mester!-köszöntötte Zaynt Louis az ó-t elhúzva.
-Hehehe nagyon vicces, hallod mennyire nevetek?-reagált a köszönésre Zayn.
-Na jó elég a nevetésből. Inkább rakjuk össze ezt a valamit-mutogatott Hazza.
-Ez nem egy rossz ötlet-szólalt fel Liam.
-Akkor ameddig ti összerakjátok ezt addig mi csinálunk sütit-karolt belém és Kellybe Eleanor.-Persze csak ha nem bánod-nézett rám.
-Dehogyis bánja!-kiáltott fel Niall és pedig csak helyeslően bólogattam. Lementünk a konyhába és elkezdtünk gondolkodni azon, hogy mit kéne csinálni.
-Megvan!-fakadt ki Danielle.
-És mire jutott a csinos kis buksid?-kíváncsiskodtam.
-Dinnye.
-Én úgy tudtam sütit akarunk sütni-szólalt fel Kelly.
-Ja eddig én is-mondtam.
-Nem a gyümölcsre gondolok...-forgatta a szemeit Dani.-Van egy süti amit nem kell megsütni csak összekeverni a hozzávalókat. A végén olyan lesz mint egy minidinnye, de isteni.
-Hát oké, de mi kell hozzá?-kérdezte El.
-Darált keksz, ráma, rumaroma, zöld és piros ételfesték ja és porcukor-sorolta fel a hozzávalókat.
-Szerintem ételfestéken kívül minden van itthon, de ha végkép nem találjuk az ételfestéket akkor elmehetünk a boltba-vázoltam a helyzetet.
-Minek ide bolt mikor kedves édes szüleim itt laknak a szomszédba és köztudott, hogy anyu imád sütögetni meg főzni szóval nálunk tuti van-jelentette ki vígan Kelly mire elkezdtük keresni az ételfestéket. az egész házban egy darab ételfesték sem volt jelen, úgyhogy végül Kellynél kötöttünk ki. Amit nem bántam mivel elég régen találkoztam a szüleivel. Becsengettünk mivel Kell volt olyan ügyes és otthon hagyta a házhoz a kulcsot... Az ajtót Kira nyitotta ki és rögtön megölelte a lányát majd átvándorolt hozzám.
-Sziasztok lányok mi járatban?-érdeklődött.
-Itt vagyunk Aj-éknél mert nem tudta Zayn egyedül összerakni a babaágyat szóval jöttünk segíteni-kezdte barátnőm.
-És mivel mi ebben nem igazán tudunk segíteni úgy döntöttünk csinálunk sütit, de nincs ételfestékünk-húztam el a szám.
-Értem én-bólogatott miközben mentünk a konyhába.
-Egyébként apa hol van?-érdeklődött Kell.
-Csak elment a haverjaival szórakozni-nevetett Kira.
-Áhh Dave meg a szórakozás-nevettem.
-Hát igen szeret eljárkálni, de ilyenkor mindig átjönnek a lányok vagy sütök. Szóval menjen csak szórakozni-nevetett fel p.anyu is és ekkor már Kelly is csatlakozott.-Milyen színű kell?
-Mi milyen színű?-csodálkoztam.
-Nem ételfestékért jöttetek?-kérdezte Kira.
-Ja, de-varázsoltam magamra egy kínos mosolyt.
-Zöld és piros-válaszolt helyettem Kell.
-Akkor tessék-nyújtotta át az anyukája a festéket.
-Köszönjük-hálálkodtam.
-Nem tesz semmit-legyintett.
-Aj én maradok ha nem gond, beszélek egy kicsit anyával már rég találkoztunk meg minden és...
-Semmi gond. Érezzétek jól magatokat-kacsintottam majd elhagytam a házat és visszatértem hozzánk.
Mikor a konyhába értem Dani és El már javában csinálták a sütit.
-Megjöttem-hívtam fel a figyelmüket arra, hogy én is itt vagyok.
-Volt festék?-érdeklődött Eleanor.
-Yep-lobogtattam meg a két kis üveget.
-Mrs.Stylest hol hagytad?-kérdezte Dani.
-Maradt az anyjával beszélgetni. Amúgy mi ez a megnevezés?-lepődtem meg.
-Nem tudom csak így jött-vont vállat miközben nevetett. Én ere már csak egy 'áh értem' fejjel reagáltam. Elkezdtük csinálni a sütit aminek - hála az égnek - nem volt valami bonyolult az elkészítése.
/Zayn szemszöge/
Hát igen... Még egy babaágy összerakására is alkalmatlan vagyok. Gratulálok Zain Jawadd Malik. Még mindig csak ott ültem és figyeltem ezeket az alkatrészeket vagy, hogy nevezzem őket.
-Ezt lehetetlenség összerakni!-fakadtam ki magamból.
-Nyugi haver ez csak egy babaágy-paskolta meg a vállam Niall.
-Igen egy babaágy aki kifog a híres One Direction rossz fiúján-viccelődött Harry.
-BradFord Bad Boi vs. babaágy-szólt Louis.
-A győztes pedig a babaágy!-kiáltotta Hazza.
-Na jól van fiúk elég. Amúgy se valami eget rengető poénok sőt... Otthon hagytátok a humorotok vagy mi? Már nálam se voltatok formában-világosította fel őket Liam.
-Mert te annyira szórakoztató vagy-forgatta meg a szemeit Lou.
-Én ezt egy szóval se mondtam-védekezett Liam.
-Segítenétek még ma Zaynnek?-érdeklődött Niall.
-Mert te nem tudsz?-fordultam felé.
-Én előkészítem a pocakom a sütire ez igenis kemény feladat és nincs időm másra is koncentrálni-huzakodott elő egy rossz kifogással.
-Most akkor komolyan csak álltok is vagy megpróbáltok segíteni is?-kérdeztem kissé indulatosan.
-Jó-jó csak ne ölj meg minket-tette maga elé védekezően Harry a kezét. Végre elkezdtük csinálni a babaágyat, de még így öten is alig jutottunk valamire. Ki az a barom aki ezt tervezte? Máskor ha veszek egy babaágyat hót ziher, hogy a helyszínen összerakatom. Már egy jó háromnegyed órája illesztgettük össze a részeket.
-Ez nem is babaágy ez inkább egy lakótér-csodálkozott Niall.
-Minek egy babának ekkor ágy?-értetlenkedett Liam.
-Liam csak gondolj Luxra, csak gondolj rá-tette Hazz a kezét Liam vállára.
-Oké, de ebbe még Lux is hatszor beleférne. Akkor egy újszülött?-nézett Lou meglepődve.
-Mik ezek a zöld izék?-mutogattam a zöld félkor alakú dolgokra.
-Lépcső-jelentette ki Niall.
-Honnan tudsz te ilyeneket?-néztem az Ír fiúra.
-Itt van a dobozon látod?-mutatta meg az óriási dobozt.
-Jól látom, hogy ehhez van még két lámpa, egy tető féleség és egy fa?-hitetlenkedett Liam.
-A szekrényt kihagytad, de igen-helyeselte Harry.
-Úr isten. Ez komolyan egy lak.-jelentette ki az immár nyilvánvalót Lou.
-Srácok összetudjuk mi ezt rakni?-bizonytalankodtam.
-Haver mi vagyunk a One Direction-biztatott Harry.
-Ha meg nem sikerül még mindig hívhatjuk Pault!-szólalt fel Niall.
-Ez igaz-bólintottam. A babaágyat - ha ez mondható annak - már összeraktuk és csak a fa volt hátra vagy mi amit őszintén szólva fogalmam sincs mire kell. Mikor már elkezdtük összerakni megjelentek a lányok a dinnye süti-vel amire Niall rögtön rávetette magát, de azért jutott nekünk is. A hat gombócot húsz perc alatt eltüntettük. Nagyon finom volt az biztos és Aj elmondása szerint könnyű megcsinálni szóval otthon majd csinál. Meg kell hagyni Ashley nem a világ legnagyobb szakácsa, de nekem akkor is tökéletes. Habár a kaják amiket néha csinál ehetetlenek viszont úgy hiszem erre találták ki a kínait a pizzát meg az ilyen kajákat. Olyan is volt már, hogy mentem le a konyhába és Aj épp öntötte ki a kaját mert elmondása szerint ez iszonyatosan rossz lett és nem engedi, hogy ilyen szar kajákat lenyeljek a torkomon. Nem ártana felvenni egy szakácsot. A fa összerakásába - amit nem is kellett annyira összerakni csak rá a dolgokat meg a növényzetet - már a lányok is segítettek. Az igazat megvallva sose hittem volna, hogy egy "babaágy" kifog fogni rajtam... De egyszer mindennek eljön az ideje és ez is eljött.
-Lesz hol laknia a húgodnak az biztos-nézett Aj felé Eleanor.
-Hát igen. Anya nem is akarta ezt a babaágyat miszerint "túl drága", de mivel megmondtam neki, hogy majd én is adok bele pénzt így beleegyezett. Elég sok pénzem rá ment, de nem bánom-vontam vállat.-Plusz majd ha lesz lányom neki is tökéletes lesz-jelentette be a jövőbeli akaratait barátnőm.
-Akkor majd szét is kell szednünk ezt a valamit?-nyafogott Harry.
-Remélem igen-mosolyogtam Ashre és tudtam, hogy érti mire gondolok mivel megindult felém és édes ajkait éreztem ajkaimon. Imádom a csókját mindenféle változatban és ezt a rövid kis csókot is imádtam. Végtelenül boldog lennék ha lenne egy kicsi lány aki Ashley és az én vonásaimmal lenne megáldva. Olyan gyönyörű lenne mint az anyja és olyan tehetséges mint én. Ez nem ezt jelenti, hogy fiúnak nem örülnék sőt jó lenne egy olyan vagány kis srác mint én. A fiúkkal biztos eltudnánk ütni vele az időt. Délután ötre végeztünk a babaszobával véglegesen. Ashley szüleire csak tíz percet kellett várni és már meg is érkeztek. Imádták a szobát és a sok kínlódás ellenére én is oda voltam érte meg vissza. biztosan Izabellának is elnyeri majd a tetszését. Az biztos, hogy ezt a szobát legalább 4 éves koráig kiélvezheti nem érdekel, hogy át kell másznia azon a miniatűr korláton...

Még mindig imádom! :DD Annyiraaa jóóó.:DDD Gyorsan köviiit.:DD És ha gondolod nézz be az én blogomba is.:D Örülnék ha leírnád a véleményed róla, mert nagyon szeretem ahogy írsz, és szívesen fogadok tanácsokat.:D http://youreperfecttomestaystrong.blogspot.hu/
VálaszTörlés