39.Fejezet

"Könnyek"

/Zayn szemszöge/

Miután Aj elhajtott nem tudtam mit kéne csinálnom... Csak álltam ott az ajtóban és néztem ki a fejemből. Vártam. Vártam csak azt nem tudom mire, talán a csodára, hogy ez csak egy álom, vagy arra, hogy megjelenik a ház előtt Ash kocsija és azt mondja nem lesz semmi baj megoldjuk, de ez sajnos nem így történt. Ez volt a szörnyű valóság. A valóság amiben életem szerelme talán sose fog velem újra szóba állni, nem még visszajönni hozzám... Pár perc álldogálás után ordítás kíséretében egy kisebb repedést hagytam a falon. Nagy léptekkel tartottam a vendégszoba felé. Miután átléptem a küszöböt fejem felemeltem.
-Azt hittem már sosem megy el-forgatta meg szemeit az ágyon fekvő lány.-Állsz még ott egy kicsit vagy folytatjuk?
-Még van képed? Várj tudod mit, ne is válaszolj, Egyáltalán minek vagy még itt? Nem neked kéne itt lenned...
-Most meg mi bajod eddig olyan jól elvoltunk-hisztizett Brooke.
-Mi bajom? Hogy mi bajom?-emeltem fel a hangom.-Szerintem jobb ha most elmész.
-De hát...-szakítottam félbe.
-Nincs de hát, csak takarodj el a házamból!-ordítottam rá mire ő fogta a cuccát és az ajtóban kikerülve elment. Még vártam néhány percet mivel gondoltam, hogy mielőtt elmegy még felveszi a ruháit. Mikor úgy éreztem már biztosan elhagyta a házam előtörtek a könnyek. Őrült módjára kezdtem el tombolni a szobában. Az összes bútordarabot ami csak a kezembe akadt valamilyen módon "bántottam", olyan egy óra után már az egész ház olyan volt mint egy csatatér. A hálószobában görnyedtem a kedvenc közös képünkkel a kezemben és hagytam, hogy könnyeim utat törjenek maguknak. Könnyeim a képre hullottak és végigfolytak rajta. Csak figyeltem ahogy lassan árvízbe borul a kedvenc képem. Belülről megemésztett a fájdalom. Mintha minden szervemre valami alattomos kis élősködő tapadt volna és a legtöbbet a szívem vonzotta. Az én fájdalmamból táplálkoztak és ez egyáltalán nem tetszett. Miért voltam ilyen hülye? Miért nem tudtam egyből haza jönni? De nem én hülye még elmentem edzeni és hagytam, hogy rossz felé vigyenek férfiúi érzéseim. Néha utálom, hogy nem a fejem hanem a férfiasságom után megyek... Ha akkor haza jövök most valószínűleg Ashleyvel minden rendben lenne és boldoggá tehetném és ő is engem, de így talán már soha többé nem foghatom erős kis testét a karjaim közé, soha nem érezhetem mézédes puha ajakit az enyémeken.
-Zayn. Zayn jól vagy?-sietett oda hozzám Niall majd felemelt a földről és az ágyra ültetett. Én még mindig csak sírtam és szorosan magamhoz öleltem ír barátomat kinek a jelenléte most mindennél jobban esett. A barátokra tényleg mindig számíthatsz.-Nyugodj meg nem lesz semmi baj. Nyugi-nyugtatott.
-Niall már van. És én okoztam. Olyan hülye vagyok-sírtam Niall vállán.
-Nyugodj meg és mond el mi történt, hátha tudok segíteni-simogatta a hátam.
-Megcsaltam Niall, megcsaltam és látta.
-Hogy értve megcsaltad és ki látta?-értetlenkedett.
-Az edzőteremben összefutottam Brooke-val és aztán valahogy egymásnak estünk a vendégszobába Aj pedig haza jött és...
-Ne, ne mond tovább már értem. Ne kínozd magad. Nem lesz semmi baj-barátom az elején még egyfolytában mondogatta a "nem lesz semmi baj", "nyugodj meg", "minden rendben lesz" és a többi, és a többi, de egy idő után elhallgatott és csak ölelt. Ami őszintén szólva jobb volt mint a folyamatos nyugtatgatása... Mikor már kiapadt a könnycsatornám és elkezdtem érdeklődni afelé, hogy barátom mit is keres itt kiderült, hogy elfogyott a kajája és gondolta itt biztos lesz... Hát igen ebben az esetben Niall kajamániája mentett meg a teljes összeomlástól.
-Szóval mit kérsz enni?-kérdezte Niall.
-Nincs étvágyam-vágtam rá.
-Zayn azzal nem oldasz meg semmit ha elhanyagolod a hasad-forgatta meg a szemeit.
-Akkor se vagyok éhes Niall. Legszívesebben elásnám magam a föld alá és soha többet nem jönnék elő...
-Talán jobban is tennéd Zayn. Azért ezzel tényleg rosszat tettél és nem is baj ha neked is fáj.
-Kösz, ezzel igazán sokat segítesz-morgolódtam.
-Te csináltad magadnak a bajt Zayn neked is kell megoldanod, de azért tudd, hogy én melletted állok akármi van, de azért most Ashleyt kell sajnálni és nem téged... Szóval örülj neki, hogy itt vagyok és a te lelked ápolgatom nem pedig az övét. És ha már ilyen rendes vagyok akkor csináld amit mondok és egyél!-sajnos igaza volt Niallnek... Nem én vagyok az akit sajnálni kéne hanem Aj, végül is én tettem tönkre mindent. Niall jogosan mennem most hozzá, de ő mégis itt van és engem ápolgat. Annyit igazán megtehetek neki, hogy bekapok egy falat melegszendvicset.
-Egy fél melegszendvics, de nem több-kötöttem ki.
-Végre. Ez már valami-csapta össze tenyerét az ír fiú és már neki is látott a szendvicsek elkészítésének. Ő már javában falta az életét én pedig csak piszkálgattam a kezemmel az én fél kenyerem.
-Niall.
-Igen?-állt meg egy pillanatra.
-Szerinted mennyire utálhat most?-néztem a szemébe.
-Azok alapján amit elmondtál semennyire. Csak már nem bízik benned annyira, hogy veled tudja maradni, és persze csalódott benned mert nem gondolta volna, hogy pont te fogsz neki ekkora fájdalmat okozni.
-Ajj-temettem a kezeimbe arcom.-Hogy lehettem ilyen hülye? A saját hibám miatt vesztem el azt aki a legfontosabb nekem a világon. Az életemet engedtem el azért mert kipróbáltam egy másik életet ami korántsem volt olyan jó... Én nem tudok nélküle élni Niall, nekem szükségem van rá, a csókjaira, az érintésére, a közelségére, a nevetésére, a mosolyára vagy csak a pillantására,de szükségem van rá-ekkor megint előtörtek a könnyek - most komolyan honnan jön ennyi? - amikből lassan kezdett elegem lenni. Szerintem sose sírtam ennyit semmiért mint most.
-Kemény dolog ez a szerelem, és most biztosítottál arról, hogy én sose legyek az.
-Dehogynem legyél csak ne baszd el úgy mint én. Az élet legjobb érzése szerelmesnek lenni az én fájdalmam miatt te ne lökd el magadtól. Ha megtaláltad ne habozz közel engedni magadhoz azt akit szeretsz.
-Koma, koma csak vicceltem-emelte maga elé védekezően a kezét.
-Ja...
-De azért aranyos volt az érzelgős szöveged-nevetett fel amin én is elmosolyodtam.-Ez az! Ezt akartam elérni. Legközelebb jó lenne egy kicsit több átéléssel.
-Meglátom mit tehetek-mondtam majd felmentem a szobába, kezembe vettem a képe, lefeküdtem az ágyra és tanulmányoztam minden kis pontját. Közben azon agyaltam, hogy milyen lett volna az életünk ha ez nem történik meg. Szakítottunk volna más miatt, vagy összeházasodtunk volna és lennének gyerekeink? Minden lehetőséget számba vettem és a legjobban az tetszett amiben együtt öregedtünk meg a közös gyerekeinkkel. Hát igen... Erre várhatok. Egy biztos. Vissza akarom szerezni és vissza is fogom, csak még azt nem tudom, hogy hogyan, de ezt is kitalálom előbb vagy utóbb.

/Ashley szemszöge/

Először nem igazán tudtam mégis kihez kéne mennem. Tudom ott lett volna Kelly, de őt nem akartam az én kapcsolatom vagyis volt kapcsolatommal fárasztani és az ő boldogságát is lerombolni. Később aztán úgy döntöttem oda megyek ahol tudom, hogy mindig meghallgatnak és sose bántanának meg. Magyarul anyához és apához.

-Szia kicsim mit... Úr isten mi történt?-kerekedett ki anya szeme.

-Megcsalt anya. Megcsalt és... Úgy fáj!-kezdtem el a sírást újra.

-Gyere be majd itt megbeszéljük-mondta és behúzott. Levettem a cipőm és bementem a nappaliba aztán megvártam még anya leül én is így tettem majd fejem az ölébe hajtottam. Miközben ő simogatásával próbát nyugtatni én az előttem lévő zsepis dobozt a kezembe vettem és egyenként halásztam ki belőle a papír zsebkendőt.-Na mi történt prücsök?

-Mentem haza és mikor beértem mindenhol ruhák voltak, aztán megláttam egy melltartót ami nem az enyém volt és fent pedig rányitottam Zaynre és Brookera. Anya megcsalt érted? Zayn lefeküdt valaki mással. Hogy tehette ezt? Pont ő akiben annyira megbíztam. Még az életemet is rábíztam volna. Ő csal meg akiről azt hittem sose tudna bántad. De miért? Anya miért tette ezt velem?-zokogtam az ölében.

-Nem tudom kicsim. nem tudom, de biztos nem ezt akarta.

-Annyira fáj. Ekkora belső fájdalmat még sose éreztem. Egyetlen tettével szembefordult mindennel amit mondott nekem. És az egészben az a legrosszabb, hogy ennek ellenére se tudom utálni. Még mindig jobban szeretem az életemnél is. Szerelmes vagyok belé. Pedig tudom, hogy ezek után nem kéne. Miért fáj ennyire a szerelem? Miért kell ennyit szenvednem?-zokogtam még mindig.

-A jó dolgokért meg kell szenvedni, sajnos. De hidd el egyszer eljön az az idő is amikor felhőtlenül boldog leszel vagy Zayn vagy valaki más oldalán. És most lehet úgy érzed, hogy soha többé nem tudsz majd megbízni Zaynben, de hidd el ez egy idő után lehet megváltozik.

-De még nem most. Nem érzem úgy, hogy valaha is újra megtudnék benne bízni feltétel nélkül.

-Most ne foglalkozz semmivel csak azzal, hogy jól legyél és ne omolj össze. Ki kell tartanod. Nem láthatja, hogy mennyire összetörtél.

-Igazad van anya nem láthatja-ültem fel és letöröltem egy zsepivel a könnycseppjeim.

-Mit fogsz csinálni?-mosolygott rám.

-Elutazom. Régóta elszeretnék jutni Egyiptomba és most megteszem.

-Mi? De hát én nem így értettem.

-Tudom anya, de így lesz a legjobb ha most elmegyek és kipihenem magam. Apropó apa hol van?

-Azt hittem sose veszed észre, hogy nincs sehol-nevetett.-Egyébként Bell-t altatja épp.

-Rendben én felmegyek lezuhanyozom aztán visszavonulok a szobám... Azt a jó... Vagyis visszavonulok a vendég szobába és foglalok repülőjegyet és szállást. Jó éjt anya-nyomtam egy puszit az arcára.

-Neked is-mosolygott rám. Gyorsan lezuhanyoztam majd lefoglaltam a repülőjegyem és a szállást. A gépem két nap múlva indul. Egy óra múlva már az ágyban feküdtem a százas zsepi társaságában... Mielőtt elaludtam mind a száz körülöttem hevert. Vajon honnan jöhet ennyi könny? Nem értem, ez rengeteg. Soha életemben nem hittem volna, hogy tudok ennyit sírni. Vajon hány napig fog még ez tartani? Az biztos ilyen rossz éjszakának még sose néztem elébe...

Minirigó x